8. alkalommal került megrendezésre a Werth Workshop, ahol a méréstechnika hazai és nemzetközi szakértői bepillantást nyújtottak az iparág új technológiáiba és eszközeibe.
Ahogy ma már minden iparágra, úgy a méréstechnikára is közvetlen hatással van a gyors ütemű ipari növekedés által előidézett nyomás. A folyamatosan változó és szigorodó piaci követelmények minden eddiginél nagyobb mértékű felkészültésget és rugalmasságot igényelnek a gyártócégek részéről. Az Ipar 4.0, a digitalizáció és automatizáció világában, aki nem képes fejlődni és gyorsan reagálni az új kihívásokra, hamar elveszítheti versenyelőnyét. Ebben a nehéz helyzetben minden segítség jól jön a vállalatoknak, és kiváltképp fontossá válnak azok a rendezvények, ahol a döntéshozók és szakemberek közvetlenül egy adott terület szakértőitől tanulhatnak, tájékozódhatnak.
Ezzel a céllal került 2019-ben is megrendezésre a Werth Workshop, amelynek – a vevői visszajelzésekre hallgatva – ismét az esztétikus környezetet és tágas teret kínáló Nádas Pihenőpark adott helyt. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is számos érdekes előadás, bemutató, kapcsolatépítési lehetőség és természetesen szakmai workshop várta az érdeklődőket, hogy ízelítőt kapjanak a modern méréstechnika aktuális helyzetéről.
Változó elvárások
A kétnapos rendezvény keretein belül szó esett arról, hogy a gyártásközi mérések miatt egyre több esetben mutatkozik igény arra, hogy a mérési folyamatok a mérőszobák helyett közvetlenül az üzembe, a gépek közé kerüljenek. A nagy koordináta-mérőgépek használata nehéz, pontosságukhoz folyamatos kalibrációkra van szükség, ezzel szemben a hordozható 3D szkennerek és mérőgépek egyszerűbb használatot, nagyobb mozgásteret és azonnali visszajelzéseket adnak a minőségről, ezáltal jelentősen rövidítik a gyártási időt. Ezek a hordozható berendezések ugyan nem tudják teljesen kiváltani a professzionális CMM-eket, de egyrészt nagyszerű kiegészítő berendezésekként tudnak funkcionálni, másrészt gyorsan fejlődnek, így idővel akár komolyabb változást is hozhatnak a területen.
Ezek az igények persze szoftver oldalról is választ követelnek. E tekintetben a kulcs az univerzális használaton van, hiszen felhasználói oldalról értelemszerűen sokkal kedvezőbb egy platformot megtanulni és használni, mint eszközönként különböző szoftvereket. Ha ráadásul egy szoftvert több mérőberendezéshez is használhatunk, az a minőségre és a költségekre is pozitív hatást gyakorol. Ilyen megoldást kínál a rendezvény keretein belül bemutatott Metrolog X4 szoftver is, amely közvetlenül képes csatlakozni CNC koordináta mérőgéphez, hordozható mérőkészülékhez, lézeres trackerhez, szkennelő rendszerhez vagy ipari robotcellához, függetlenül a mérő berendezések típusától és gyártási évétől. Ez egyben azt is jelenti, hogy használatával szinte bármilyen gyártmányú mérőgép modernizálható, ami lényegesen kevesebb költséggel jár, mint egy új, korszerűbb berendezés.
Csúcstechnológia életközelből
A szoftveres bemutatók mellett a látogatók a Werth, a Creaform és az Aberlink berendezéseivel is megismerkedhettek. Az első napon a látogatók élőben is megtekinthették a Werth CT koordináta-mérőgépét, a TomoScope XS-t, illetve a multiszenzoros ScopeCheck S-t. Előbbit kiváltképp nagy érdeklődés fogadta, a számítógépes tomográfia (CT) ugyanis még sok hazai kkv számára ismeretlen technológia, a vevői igények azonban egyre inkább megkövetelik használatát. A TomoScope XS egy kis helyigényű, kompakt berendezés, amely a nagy felbontású transzmissziós mikrofókuszos röntgenforrásának és OnTheFly technológiájának köszönhetően rendkívül gyors méréseket tesz lehetővé.
A ScopeCheck S az egyre szélesebb körben alkalmazott multiszenzoros koordináta-méréstechnika apropóján került bemutatásra. A gép gyártási környezetekben és mérőszobában egyaránt elhelyezhető; műanyag csatlakozók és csatlakozóházak, stancolt/hajlított alkatrészek és elektronikus kapcsolások méréséhez éppúgy alkalmazható, mint óraalkatrészek vizsgálatához.
A Creaform részéről két teljesen új termék mutatkozott be a workshopon, amelyek a méréstechnikában újonnan kialakuló igényekre kínálnak megoldást. A HandySCAN BLACK™ Elite hordozható 3D szkenner, amely a széria harmadik generációját testesíti meg. Nagyteljesítményű optikával kiemelkedő szkennelési minőséget biztosít, a nehezen elérhető területeket kiegészítő vonallézerrel éri el, ISO 17025, valamint VDI/VDE 2634 szabvány 3. része szerinti pontosságú, a leggyorsabb mérésekhez 11 lézer szálkeresztet használ, mérési sebessége 1,3 millió pont/mp.
A Go!SCAN SPARK 3D™ a Creaform új hordozható 3D szkennere, amelynek használatával már a termékfejlesztési fázistól hatékonyan mérhetők a komplex geometriák, így már első próbálkozásra tökéletes alkatrészek gyárthatók le. A Go!SCAN SPARK 3D™ előkészítés nélkül képes bármilyen tárgy pontos szkennelésére, és valós idejű mesh megjelenítéssel azonnali eredményeket biztosít a szkennelés során. A Go!SCAN SPARK™ a gyorsabb működés érdekében négy beépített kamerával, ergonomikus dizájnnal, lehetővé teszi különféle felületek és textúrák mérését és digitalizálását.
Az előadásokon és bemutatókon túl az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy a Werth, a közeljövőben tervezi bővíteni szolgáltatásait és elindítja a Werth Akadémiát. Az Akadémián csoportos oktatások keretein belül ismertetnék a méréstechnika alapjait, a rajzi szabványokat, rajzolvasást, valamint a forgalmazott szoftverek és berendezések használatát.
A programokban gazdag, mozgalmas két nap újfent bizonyította, hogy a látogatók fontosnak tartják, hogy átfogó képet kaphassanak a méréstechnika jelenlegi állásáról és, hogy megismerhessék az új megoldásokat, technológiákat és eszközöket, amelyek segíthetnek versenyképességük megtartásában.
Forrás: CNC Media